Szerdán este Barnust bevittük az iskolába, elindultak a sitáborba. Jaj, az aranyos nagyon izgult már, én is izgulnék az biztos! Édes volt az osztály, alig birtak nyugton maradni a gyerekek. Szerencsére most nem volt gond a vonattal sem, elindultak időben (mikor Dávidék mentek annak idején, akkor az egyik kocsi hibás volt, és este 7 óra helyett hajnali 4-kor indultak csak el). Olyan kocsikban utaztak, amelyekben az ülést ki lehet nyitni és egy óriási ágy lesz belőle. Azért viszik őket éjszaka, hogy a hosszu utat átaludják. Legalább is ez a terv, ami persze nehezen kivitelezhető. Kicsi gyerekek, izgalom, utazás. Irta is a tanitó néni, hogy keveset aludtak, viszont másnap meg 11 órát.
Eddig nagyon nem tetszett ezekben az egy hetes kirándulásokban, hogy nem lehetett a gyerekekről tudni semmit, volt minden nap egy általános tájékoztató, telefonálni nem lehetett, azt mondták, hogy ha baj van, akkor úgy is szólnak. Na, kösz! Egy hétig mindig összerezzentem, ha megszólalt a telefonom. De gondolom ezzel másoknak is gondja lehetett, mert idén bevezették, hogy blogot kell vezetnie minden szekciónak. Igy minden nap tudunk a saját gyerekeinkről, mit csináltak, merre jártak, hogy érzik magukat. Sőt, még fényképeket is töltenek fel. Tudom, ez plusz munka a tanároknak, de nekünk szülőknek órási megnyugvás jelent, és nekem olyan jó látni Barnus mosolygó arcát, látom boldog és ez mindennél többet ér!
Drága tanitó nénije tegnap még azt is megirta, hogy mióta ott vannak, azóta talán ha kettőt köhintett, igazi köhögést nem is hallottak tőle. Pedig irja, hogy nagyon hideg van (ami jó, mert legalább a bacik elpusztulnak). Viszont nagyon tiszta a levegő. Hálás voltam ezért a pár megnyugtató sorért!
Szerdán este indulnak vissza, és valamikor csütörtök délelőtt fognak visszaérni. Már nagyon várom, addig meg csak a képeken látom a boldog kisfiam, de ez is nagyon jó!
